Gyümölcslégy megszüntető projekt

2010. december 13.


A harcom a gyümölcslegyek, más néven muslicák ellen már hetek óta tart. Hiába olvastam a neten, hogy a Biostop nevű szer milyen szuper, télen a hiperek kertészeti osztályát leredukálják kb. egy polcnyira, és bár az Oá.is kertészet kb 30-40 percnyire van BKV-val, odáig még nem jutottam el.
Valahol olvastam, hogy a gyümölcsös alkoholokkal hatékonyan lehet felvenni ellenük a kesztyűt, így egy pohárba kiöntöttem egy ujjnyi szerb szilvapálinkát, amibe tettem egy kis csík napsárga papírdarabot. A hatás érdekes volt, egyre több kis muslica kezdett bulit csapni, jellemzően éjszaka indultak tivornyázni. A pálinka ugye gyorsan párolgott, így felöntöttem kis vízzel is, és kísérletképpen mellé helyeztem egy vörösbort tartalmazó (papír nélküli) poharat. Az állás érdekes: a muslicák jobban szeretik a pálinkát, de azért a bort sem vetik meg. Szintén érdekes, hogy a pálinkás pohár belsején időnként mentőcsapatok is megjelennek, akik lassan araszolnak lefele az iszákos cimbik felé, ha meg látok egy ilyen actiont, azonnal megpróbálom őket is belefojtani (na, ez nem túlságosan humánus dolog, de ez van). Lassan elfogy a pálinka, így majd marad a vörösbor, de szerintem megteszi. Csak az a kérdés, hogy meddig kell még küzdenem velük, ugyanis a virágföld miatt állandóan újabb és újabb egyedek kerülnek elő. Bár a muslica nem kártevő, de azért igen idegesítő tud lenni.

1 megjegyzés:

Szerintem, ha ilyen italokat tartunk elől, sosem fogynak el a muslicák.
Pont erre jönnek..... vagy ott szaporodnak, csuda tudja, de mindig van utánpótlás.

 

Megjegyzés küldése