Lássuk a medvét, avagy chili helyzet jelentés

2011. március 29.


No, akkor lássuk azt a bizonyos macit, igen érett már egy post erre a blogra is. Nem állt meg az élet chili fronton, sőt, igen szorgosan tevékenykedtem az elmúlt hetekben. Több, mint 189 palántával rendelkezem jelenleg, ennek tetemes része paprika, de akad itt jócskán paradicsom, és számos féle fűszernövény, illetve egy-két érdekesség is. Ja, igen! És egy panellakásban élek, mielőtt bárki azt hinné, kertünk is van hozzá :) Nincs, de ez már más kérdés, a helyhiánnyal egyelőre jól megbirkóztam, a gondok majd biztos később jönnek :)
Szóval február óta folyamatosan ültetek valamit, az első körös paprikák egy része nehezen indult be, hiába a meleg, a pára, meg a nedvesség. Amint elkezdett tartósabban kisütni a nap, előbukkantak olyan csírák is a földből, amikről már régen lemondtam. Nagy volt az öröm, ültettem további növénykéket is. A dithane-nal történő, palántadőlés elleni kezelés jót tett nekik, kevés növénykét vesztettem el ennek köszönhetően. Sokkal többen pusztultak el ellenben amiatt, mert nem tudtak a levélkék kibújni a magból. Hagytam őket egy darabig, de csak annyi történt, hogy nőttek felfelé, maggal a fejükön, levél sehol. Akiről le tudtam segíteni a magot, azoknak meg olyan picike levelük volt, hogy elpusztultak. Akikről nem tudtam, azok sem élték túl, mert egyszerűen leszakadt a fejük (igazi mészárlásnak hangzik). Na, de ennek ellenére is tetemes állományom maradt. Hamar szét kellett ültetni őket, mert egy műanyag pohárba 4-8 magot ültettem, nem számítottam ilyen jó kelési arányra. Ezt követően még egy pár gyenge növényt kiszelektáltam, az állományom immár szép, egészséges, és lassan érett egy újabb átültetésre.
Közben teremni kezdett a tavaly ősszel ültetett Numex Twilight is, a mai nappal 37 bimbót számoltam rajta, ezekből 8 beporzásra került, és be is kötött, vagyis lesz termés :) A jalapeno purple is hozná szorgosan a virágait, de nem hagyhatom még, mivel szerintem kicsi a növény, így lecsipkedem róla a bimbókat folyamatosan, hogy a növekedésre fordítsa az erejét. A tiny tim paradicsomon is van bimbó, azokat egyelőre hagyom, illetve a három tő habanero bámulatosan nagy leveleket növeszt. Érdekes, de nem is igazán felfelé növekednek, hanem mintha a fő céljuk a minél nagyobb levél produkálása lenne. Nem is értem. A numex és a jalapeno leveleit amúgy nem hagyom nagyon elburjánzani, hajlamos mindkét paprika minden egyes irányba új leveleket, hajtásokat hozni, de ezzel túl sok energiát fektetnek bele a felesleges levélnövesztésbe, így drasztikus vagyok. Nekem termés kell, nem levél :)
Az erkélyen már szépen növöget balkonládában a ruccola, a petrezselyem (sima és metélő), a Kelvedon csodája borsó (bizony, ezt ki kell próbálnom), a zsálya, a spenót és a snidling. Ja, és a tárkony, amiről tavaly megfeledkeztem, nem is locsoltam, erre kihajtott :D A wonderberry, az eper és az alacsony növésű piros szemű kukorica is köszöni, jól van, majd meglátjuk, mi lesz belőlük. A kedvenc és gyakran használt fűszernövények már a konyhában, szép kaspójukban növekednek, szóval zajlik az élet. Hoztam pár képet is, az egyiken van egy igen érdekes, albínó, vagyis teljesen fehér színű chili, amit ma vettem észre: 

 A numex twilight termései

 Jalapeno purple

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése