A tett színhelye

2010. Augusztus 10.


Mint azt már a bemutatkozó postban írtam, a gazdálkodás nálunk panelban történik, de szerencsére egy nagyon szép, tágas, keleti fekvésű erkély áll a rendelkezésemre a garázdálkodáshoz. Mármint, a gazdálkodáshoz :D Ez ugye azt jelenti, hogy a növények úgy délig kapnak szépen napfényt, de az azt követő rekkenő napsütésből már szerencsére kimaradnak (kivételt képeznek ez alól azok, akik a balkonládákban növekednek, de oda strapabíró növénykéket ültettem). A tél miatt nem aggódom különösebben, már kifundáltam, hogy minden túlélőt bemenekítek a konyhába, ami ugye nyugati fekvésű, így kb. délután kettő-háromtól igen nagy mennyiségű napsütést kaphatnak a menekültek (persze, ennek előfeltétele ugyebár a napsütés :D)
Szóval, jelenleg ott tartunk, hogy a kinti asztalt hellyel közzel megtöltöttem , három balkonláda tele van, de még mindig van helyem :) Pénteken érkezik öt új fűszernövény palánta is. Jövő tavasszal elviekben a párom még több helyet varázsol nekem a balkonra, megkértem,hogy alakítson ki egy polcrendszert, ugyanis a lehető legtöbb féle fűszert és chilit szeretném termelni, amihez azért helyre lesz szükségem :D Szerencsére a balkonládák mellé is tudok még kb. négy ládát elhelyezni...Úgyhogy egyelőre nem aggódom :D
A sarokban egy aloe vera nevelkedik, ő egészen új szerzemény, de már kipróbáltam a gyógynövény hatásait. Működik...Olyannyira, hogy a sarjakból majd a család többi tagjának is juttatnom kell :D Gyanítom, majd a chilikből is :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése